Gyakori hibák, amelyek szabotálják a takarítás sikerességét
Gyakori hibák, amik szabotálják a takarítás sikerességét
A takarítás a világ legkönnyebb dolga és semmilyen szakértelmet sem kíván… Vagy mégis? Rengeteg tévhit kering a takarítás körül, mint például a szakértelem szükségtelensége. A valóságban igenis sok buktatóval találkozhatunk takarítás során és nem szégyen, ha az ember a takarítás kapcsán is igénybe veszi a világháló istenadta lehetőségeit és magához vesz néhány hasznos információt.
Szerintem már mindannyian találkoztunk azzal az elszomorító helyzettel, hogy hiába a sok órás takarítás, lakásunk csak 1-2 napig mutatja szebbik arcát és bennünk hamar összeomlik az az illúzió, hogy valóban jó munkát végeztünk. A következőkben néhány alapvető hibát fogok bemutatni, amelyeket takarítás során szoktunk elkövetni.
Lássuk csak: nem mindegy, hogy milyen eszközöket használunk a por és kosz elleni küzdelemben. Például a tollból készült portörlő is egy olyan eszköz, amivel többnyire csak a saját kapunkat tudjuk bevenni és a port csak egyik helyről a másikra hordjuk át. Ahhoz, hogy a portörlés hatásosabban menjen, mindenképpen mosható, mikroszálas elektrosztatikus törlőkendőt használjunk, hiszen ezek vonzzák a port, így az nem száll vissza a felületre. Aztán ott van a felmosó, érdemesebb elkerülni a bevásárlóközpontok olcsó darabjait, hiszen ezekkel sok esetben csak maszatolni lehet, ahhoz, hogy valóban tiszta legyen a padló hosszú időre és rengetek negatív gondolat elhessegetésére lesz szükségünk. Próbáljunk meg felmosó választásnál a minőségre törekedni!
Érdemes takarítás során azokra a helyekre összpontosítani, amelyek nincsenek szem előtt, ám porvonzó és „raktározó” képességük messze meghaladja a lakás egyéb pontjaiét. Ilyen lehet a fűtőtest és környéke, a légkondicionáló, a szekrények teteje, de akár az ágy és szőnyeg alatti részek is. Próbáljuk meg minél alaposabban portalanítani ezeket a helyeket is, így lakásunk tovább maradhat portalan. Ha már a pornál tartunk, maradjunk még egy gondolat erejéig. Nedves, vagy száraz portörlés? Ez a kérdés azt gondolom egyszerűen megválaszolható. Ha szárazon töröljük le a port a bútorokról, akkor bizony struktúrájának köszönhetően hosszúideig a levegőben száll majd, amivel rengeteg időt és energiát veszíthetünk. Érdemes nedves portörlőt alkalmazni, elkerülvén a por levegőbe kerülését.
A por eltávolítása után a bútorok ápolása következhet jobb esetben, amely megnöveli azok élettartamát és nem utolsó sorban sokkal szebbé varázsolja őket. Viszont gyakori hibának számít a bútorápolók szakszerűtlen használata. Ha közvetlenül a bútorra fújjuk, az ápolószer nyomot hagyhat a bútoron, ami szintén plusz munkát jelenthet számunkra és adott esetben a folt akár maradandó is lehet. Érdemesebb tehát egy törlőrongyra felvinni az ápolószert és azzal megtisztítani a bútort.
Lakásunk tisztasága érdekében érdemes alapos munkát végeznünk, hiszen a boldogság egyik fontos feltétele a tiszta és élhető otthon.
Szóljon hozzá Ön is!