A HuSza Kontúr Kft. magánszemély által alapított vállalkozás, több mint nyolc éves szakmai tapasztalattal és multal van jelen a takarítási szolgáltatások piacán. Az évek során folyamatosan fejlesztett takarítási technólógiákta használva kiforrt minőségi szolgáltatást nyújt Önnek.
A szolgáltatásaink többet jelentenek a cél eléréséhez szükséges eszköznél. Törekvésünk középpontjában az emberek állnak, akik számára sokoldalú takarítási szolgáltatásokat fejlesztünk ki.
Állandó párbeszédet folytatunk ügyfeleinkkel azért is, hogy új impulzusokat kapjunk, ennek a következetes gyakorlat-orientáltságnak az eredménye: a minőség és megbizhatóság
Takarító cégünk tudatosan válogatja ki alkalmazottait, mind a szakmai, mind az emberi vonatkozások figyelembe vételével. Fontosnak tartjuk, hogy alkalmazottaink mind anyagilag mint erkölcsileg meg legyenek becsülve.
Ezzel biztosítva Megrendelőink számára a maximális biztonságot és minőséget. Természetesen cégünk a szerződésben felelősséget vállal ezek betartására. Több éve összeszokott, megbízható, szakképzeztt takarító személyzettel állunk rendelkezésükre.
A Takarítási Csoport által több éve kifejlesztett professzionális épülettakarítási rendszer egy moduláris megbízhatóságon és magas minőségen alapuló takarítási szolgáltatás.
Minden egy kézből és rendszerben, az ötlettől a szolgáltatásig, tökéletesen egymásra épülve, amely teljes megbízhatóságot biztosít a versenyben álló külsős partnerekkel és versenytársakkal szemben.
Ez biztosítja az innovatív működést, a nagyfokú hatékonyságot, az abszolút megbízhatóságot és az ergonomikus megjelenést.
Amennyiben takarítási szolgáltatásunk felkeltette érdeklődését és ajánlatot szeretne kérni tőlünk, az alábbiak szerint tudunk testre szabott árat adni:
Az elvégzett munkáinkra garanciát vállalunk!
Az általunk elvégzett feladatokat teljesítés-naplóban regisztráljuk, így biztosítjuk tevékenységünk dokumentáltságát, nyomon követhetőségét.
A takarítási szolgáltatások minőségi elvégzését a napi, illetve alaptisztítási munkák ellenőrzését koordinálását a cégünk takarítási csoportvezetője és a takarítási vezető végzi.
Munkánkra garanciát jelent az Generáli Biztosító Zrt.-nél kötött, 50 millió forint felsőhatárig érvényes felelősségbiztosításunk.
Az elmúlt több mint 20 év irodatakarítás, lakástakarítás és szőnyegtisztítás alatt többszáz elégedett ügyfélre tettünk szert.
Kérem olvassa el néhányuk véleményét, és legyen Önnek is stresszmentes irodájának, othhonának, szőnyegeinek és kárpítjainak tisztán tartása.
Legénylakásom nagytakarítására kerestem céget, amikor rátaláltam a HuSza Kontúr Kft-re. Számomra Ők adták a legkedvezőbb árat. Annyira meg voltam elégedve a munkájukkal, hogy azóta már a Fitness termem napi takarítását is rájuk bíztam.
Esküvőn után sikerült életünk első házát megvásárolni. Szakemberek levonulása után sajnos nem volt időnk kitakarítani, ezért az interneten keresgélésbe kezdtem. Pár helyről kértem is ajánlatot, amikor véletlenül ebéd közben egyik kolleganőm mesélte, hogy milyen minőségi munkát végzett nála nemrégiben egy takarító cég. Egyből érdeklődtem a telefonszám után, megkaptam, felhívtam, Nagyon segítőkész hölggyel beszéltem. Pár napon belül már a területvezetőjük ki is jött hozzánk, megbeszéltük a feladatokat. Mosolyogva, boldogan jártam végig átadásnál a házunkat, mert nem csak tisztaág de kellemes illat árasztotta be az egész házat. Legközelebb is A HuSza Kontúr csapatát hívjuk.
Költözés előtt rendeltem kárpittisztítást, szőnyegtisztítást, mert a kettő cicám és a kutyusom hagyott némi foltot. Rövid egyeztetés után, korrekt áron, pontosan érkezve, tökéletes munkát hagyva maguk után távoztak. Továbbiakban is ha szükségem lesz kárpit és szőnyegtisztításra, csak is HuSza Kontúr Kft-t hívom.
8 hónapos kismamaként, költözés előtt rendeltem festés utáni nagytakarítást a HuSza Kontúr Kft-től. Számomra fontos volt, hogy csak is vegyszermentes takarítás jöhet szóba. A cégnek nem okozott gondot ezen termékkel történő takarítás sem. A személyzet szakértelme, profizmusa magáért beszélt. Sőt, még az egyik fiú fel is fúrta a falra a polcokat. Külön köszönet érte! Mindenkinek csak ajánlani tudom a céget.
Egy éjszakába nyúlt baráti összejövetel után kértem a HuSza Kontúr segítségét. Sürgősségi nagytakarítást rendeltem. 24 órán belül rend és tisztaság volt ismét a házamban. Köszönöm még egyszer Nekik!
Először hívtam takarító céget, mert egészségi állapotom egyre gyengébb. Telefont elsőre fölvették, kedvesek voltak majd a megbeszélt időpontban pontosa érkeztek ingyenes felmérésre. Árajánlat elfogadás után rövid időn belül megérkezett a takarítónő és precízen, szorgalmasan végezte a dolgát. Ennek több hónapja, azóta is meg vagyok velük elégedve, sőt ajánlottam is Őket. Már a barátnőméknél is a HuSza Kontúr Kft. takarít.
Ajánljuk mindenkinek a HuSza Kontúr Kft. -t akinek nincs ideje a lakásának tisztán tartására, de szereti a higiéniát és a rendet.
Volt idő, hogy lelkiismeret furdalásom volt az otthoni teendők csúszása miatt, de végül úgy döntöttem megoldom és a HuSza Kontúr KFT. -re bízom e kényes feladatokat.
A barátok és a hölgy ismerősök minden alkalommal elcsodálkoznak, hogy milyen pedáns rend uralkodik agglegény lakásomban. Én erre csak anynit mondok, nincsen semmi csoda, hívjátok Ti is a HuSza Kontúr Kft. -t!
Számomra fontos a precizitás, a megbízhatóság és a diszkréció. Ezt találtam meg a HuSza Kontúr KFT. -ben!